Üzleti titok és know-how – mit hozhat az új törvény?
2018. augusztus 8-án megváltozott az üzleti titokra és a know-how-ra (védett ismeretre) vonatkozó szabályozás. Az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény („Törvény”) elvileg a nem nyilvános know-how és üzleti információk (üzleti titkok) jogosulatlan megszerzésével, hasznosításával és felfedésével szembeni védelemről szóló 2016/943/EU irányelvet („Irányelv”) implementálja a magyar jogba, illetve „salátatörvényként” számos jogszabályt módosít. Az Irányelv átültetése nem feltétlenül indokolja a Törvény egyes elemeit. Ugyanakkor a korábbi hazai szabályozási szokásoktól való eltérés új gondolkodásmódot hozhat. Kiemelünk négy, általunk érdekesnek talált szempontot.
1. A Törvény a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) üzleti titok fogalmát – alig négy és fél év után – részben módosította.
Ezt álláspontunk szerint az Irányelvnek való megfelelés követelménye önmagában nem indokolja, hiszen lényegében mindkét változat megfelel az Irányelvben meghatározott hármas feltételrendszernek.
Az Irányelv szerint az olyan információ minősülhet üzleti titoknak, ami egyszerre megfelel három feltételnek: (i) relatív titkosság: nem szükséges, hogy kizárólag a jogosult ismerje az adott információt, ugyanakkor az nem általánosan ismert, illetve nem könnyen hozzáférhető az általában ilyen jellegű információval foglalkozó körökhöz tartozó személyek számára; (ii) az információ a titkossága folytán kereskedelmi értékkel bír; továbbá (iii) a jogosult az információ titokban tartása érdekében megtette a körülmények figyelembevételével elvárható lépéseket.
Mivel az Irányelv az EU-tagállamokban nem közvetlenül alkalmazandó, a magyar jogalkotó megtarthatta volna a korábbi, az Irányelv feltételrendszerének tartalmában már megfelelő szövegváltozatot. Talán a bírói gyakorlat fogja majd megvilágítani a Ptk. és a Törvény definíciója közötti, egyes szavakban megnyilvánuló különbség jelentőségét. Feltéve persze, hogy a jogszabályi környezet változásának jelenlegi sebessége mellett lesz alkalom gyakorlatnak nevezhető (kellő mennyiségű és egységes értelmezést mutató) határozatot kimunkálni.
2. A know-how fogalmát az Irányelv nem határozza meg, ugyanakkor azt a Törvény definiálja.
Az Irányelv preambuluma ezzel kapcsolatban csak azt jelzi, hogy egységes üzleti titok fogalmat kell megalkotni úgy, hogy lefedje egyebek mellett a know-how-t is, valamint hogy az ilyen know-how-nak – valódi vagy potenciális – kereskedelmi értékkel kell rendelkeznie. Az Irányelv érdemi rendelkezései között a know-how szó már nem is szerepel.
A Törvény lényegében átveszi a Ptk. által bevezetett definíciót, így különösen a know-how magyar nevén is szerepel (védett ismeret), és továbbra is fogalmi eleme a rögzítettség. A Törvény az Irányelv fenti, kereskedelmi értékre vonatkozó követelményének közvetetten tesz eleget: a know-how az üzleti titok részhalmaza, utóbbinak pedig fogalmi eleme, hogy vagyoni értékkel bírjon. A mi értelmezésünkben a „vagyoni érték” a „kereskedelmi értéknél” tágabb fogalom, így a Törvény feltehetőleg az Irányelv által megköveteltnél szélesebb körben húzza meg az üzleti titok fogalmi határát.
3. Az üzleti titok és a know-how kapcsolata és jogi jellege – sajátos ingamozgással –ismét megváltozik.
A polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény az előbbit a személyhez fűződő jogok, az utóbbit pedig a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok közé sorolta.
A Ptk. már azt mondta ki, hogy az üzleti titok oltalma a magántitok védelme alá tartozik, a know-how pedig „az üzleti titokkal azonos védelemben részesül”, és mindkét fogalmat a személyiségi jogok között említi.
A Törvény a know-how-t – az Irányelvnek megfelelően – az üzleti titok részhalmazaként fogja fel, és úgy tűnik, hogy kizárólag vagyoni jogként tekint rájuk.
Feltehetőleg az új koncepcionális váltás következménye, hogy üzleti titok, illetve know-how bitorlása esetén mostantól nem lehet sérelemdíjat követelni, az ugyanis kizárólag személyiségi jogsértés esetén járhatna (amíg a Ptk. a személyiségi jogok közé sorolta az üzleti titkot és a know-how-t, addig mindkettő megsértése esetén lehetett sérelemdíjat követelni.).
4. Megváltoztak a jogsértés esetén kérhető, ún. objektív szankciók is.
A Törvény alapján immár több olyan, ún. objektív jogkövetkezmény is kérhető, amelyek részben újak, részben a már ismert szankciók részletesebb megfogalmazásának tekinthetők. Ilyenek például: (i) a jogsértő áru előállításának, kínálásának, nyújtásának, forgalomba hozatalának vagy hasznosításának, illetve ilyen célból történő behozatalának, kivitelének vagy raktáron tartásának a megtiltása; (ii) a jogsértő áru visszahívása a kereskedelmi forgalomból; (iii) az üzleti titkot tartalmazó vagy azt megtestesítő dokumentumok, tárgyak, anyagok vagy elektronikus adatállományok összességének vagy egy részének megsemmisítése, vagy a jogosult részére történő átadása. A Törvény szövegéből egyébként úgy tűnik, hogy a jogsértés megállapítását immár kötelező kérni a bíróságtól, a többi szankciót csak emellett kérheti a jogosult.
A jogsértő áru kereskedelmi forgalomból kivonása esetén a jogosult kérheti, hogy a bíróság rendelje el az ilyen árunak az ő vagy az általa meghatározott jótékonysági tevékenységet ellátó civil szervezet részére történő átadását.
Ha a jogsértő a jogsértés időpontjában nem tudott arról, hogy jogellenesen szerzett üzleti titkot hasznosított, illetve fedett fel, kérheti a bíróságtól az ún. objektív szankciók helyett pénzbeli ellentételezés megállapítását, amely ésszerűen ellensúlyozza a jogosultat ért hátrányt – ez azonban nem mentesíti a jogosult esetleges kártérítési igénye alól.
A Törvény egyébként is számos olyan szempont mérlegelésére kötelezi a bíróságot az ún. objektív szankciók kiszabásával kapcsolatban, ami az eddigi magyar szabályozásban kifejezetten nem jelent meg. Így a bíróságnak figyelembe kell vennie például a harmadik személyek jogos érdekeit, a közérdeket, illetve az alapvető jogok érvényesülését.
Feltehetőleg a visszaélésszerű perindítás elleni „ellenszankció”, hogy az ellenérdekű fél is kérheti a bírósági határozat közzétételét, ha nyilvánvaló, hogy a jogosult keresete megalapozatlan és a pert a jogosult rosszhiszeműen indította meg.
Dr. Tivadar Krisztián
Photo credit: pexels.com
