Blog

A védjegy lajstromozásának eljárási szabályai 2019. január 1-től megváltoztak. A védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvényt („Vt.”) módosította az egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról szóló 2018. évi LXVII. törvény. A módosításokkal a jogalkotó elsősorban a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 2015/2436 európai parlamenti és tanácsi irányelvből („Irányelv”) fakadó jogharmonizációs kötelezettségeinek kívánt eleget tenni. Mire kell tehát odafigyelni, ha mostantól kívánunk védjegyet lajstromoztatni?

1. Eljárási díjak

A Vt. jelenlegi szövege az eljárási költségek és díjak kérdésében már kifejezetten utal az „iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló jogszabályra”.

Az eljárási díjakra vonatkozó, párhuzamosan módosított rendelet pedig átstrukturálta a védjegybejelentési és –megújítási díjak korábbi rendszerét, ami az első három áruosztály tekintetében egységes díjat határozott meg, függetlenül attól, hogy egy, kettő vagy három osztályban igényelt-e oltalmat a bejelentő.

Mostantól ugyanis minden egyes osztály megjelölése után külön-külön kell fizetni. A védjegybejelentési és –megújítási díjak mértéke egyértelműen növekedett – már a két áruosztályra kiterjedő kérelem is többe kerül, mint korábban a három osztályt felölelő díj, a további díjtételek pedig szintén emelkedtek.

Az együttes és tanúsító védjegyek bejelentésére és megújítására vonatkozó díjtételek az első néhány áruosztályban viszont csökkentek.

Továbbá a felére rövidült a védjegybejelentési díj befizetésére nyitva álló határidő.

2. Az árujegyzék tartalma

A Vt. immár kifejezetten és részletesen rendelkezik arról, hogy a védjegybejelentés árujegyzékében szereplő árukat, illetve szolgáltatásokat milyen szempontok szerint kell megjelölni.

Így különösen az ún. nizzai osztályozás fejezetcímeiben található általános fogalmak, illetve kifejezések akkor használhatók, ha kellően egyértelműen és pontosan vannak meghatározva (annak érdekében, hogy a jogalkalmazó szervek és a gazdasági élet szereplői önmagában az árujegyzék alapján képesek legyenek meghatározni az igényelt védjegyoltalom terjedelmét). Az általános fogalmakat, kifejezéseket azok szó szerinti jelentése alapján kell értelmezni, a megjelölt áruk és szolgáltatások „beleértésére” tehát nincs mód.

Úgy tűnik, hogy ez a hosszú ideje kialakult gyakorlat jogszabályba foglalása, ugyanis a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala („SZTNH”) már egy – a nizzai osztályozás fejezetcímében szereplő egyes általános kifejezések megjelölhetőségét is vizsgáló EU-jogeset kapcsán kiadott – 2012-es tájékoztatójában azt jelezte, hogy „a hazai gyakorlatban nem idéz elő különösebb változást, hiszen az SZTNH eddig is vizsgálta ezt a szempontot”.

3. A meghirdetés minimális határideje

Immár feleannyi idő – a kutatási jelentésnek a bejelentő részére történő megküldésétől számított legalább egy hónap helyett legalább tizenöt nap – elteltével hirdetheti meg az SZTNH a védjegybejelentést, ha az megfelel a vonatkozó feltételeknek. Gyorsított eljárásban pedig az SZTNH egy hónap helyett tizenöt nap elteltét megelőzően is meghirdetheti a védjegybejelentést.

A bejelentők érdeke álláspontunk szerint nem az, hogy megtudják legalább mennyit kell várniuk a védjegybejelentés meghirdetésére, hanem hogy legfeljebb mennyit. Ezért célszerűnek tartanánk annak a meghatározását is, hogy a Hivatal legfeljebb hány napon belül legyen köteles meghirdetni – a szükséges feltételeknek megfelelő – védjegybejelentéseket.

4. Felszólalás

• Az új jogszabályszöveg a védjegybejelentés elleni felszólalásra jogosultak körét a viszonylagos kizárási okok szabályozásának módosításához igazította.

• Új szabály az is, hogy felszólalás esetén egyezségkötés céljából az SZTNH a felek együttes kérelmére egyszer biztosíthat a részükre legalább két-, legfeljebb négyhónapos határidőt (ebben az időszakban az eljárás szünetel).

A Vt. mostani módosítására vonatkozó T/1659. számú törvényjavaslat indokolása szerint az Irányelv 43. cikk (3) bekezdése szerint a felek részére legalább két hónapot szükséges biztosítani az egyezség létrehozásának megkísérlésére. Ezen indokolás szerint az eljárás elhúzódásának elkerülése érdekében indokolt az egyezségre nyitva álló határidőt maximalizálni.

Ugyanakkor a fenti indokolásból sem derül ki, hogy az SZTNH milyen szempontok alapján fogja meghatározni azt, hogy a fenti időkeretben kinek mennyi időt hagy az egyeztetésre. Úgy tűnik továbbá, hogy a jogalkotó nem biztosított lehetőséget az SZTNH-nak arra, hogy az általa eredetileg biztosított rövidebb határidőt – akár a felek erre vonatkozó kérelme alapján – a maximális négy hónapra meghosszabbítsa.

• Az SZTNH a felek egyikének kérelmére mostantól nem, csak az egybehangzó kérelmükre tart szóbeli tárgyalást a felszólalással kapcsolatban.

Dr. Tivadar Krisztián

Photo credit: pexels.com