Piacfelforgató tweetek társaságirányítási alapjai

Hogyan kapcsolódnak össze Elon Musk nagy port kavaró tweetjei és a társaságirányítás? Cikkünkben társaságirányítási szempontból vizsgáljuk meg, hogy miért kellett lemondania 2018-ban Musknak a Tesla igazgatótanácsának elnöki székéről, és ennek apropóján röviden áttekintjük a nyilvánosan működő részvénytársaságok két legmeghatározóbb formájának, a monista és a dualista modellnek a főbb előnyeit és hátrányait.

Így (nem) drónozunk 2021-től

Nagy sajtóvisszhangot váltott ki tavaly, hogy milyen célokra és hogyan használhatjuk a drónokat. A jogszabálymódosítás már régóta váratott magára, cikkünkben a decemberi változások mellett a legújabb, februárban megjelent jogszabályi változásokra is kitérünk, valamint a témával kapcsolatos észrevételeinket is megosztjuk.

Telefonos ügyfélszolgálatokkal kapcsolatos jogszabályi követelmények

A telefonos ügyfélszolgálatok jelentősége a járványügyi veszélyhelyzetből levont tanulságok alapján felértékelődhet. A telefonos ügyfélszolgálatot működtető cégeknek mind fogyasztóvédelmi, mind adatvédelmi szabályoknak meg kell felelniük. A fogyasztóvédelmi hatóság áprilistól augusztusig folyamatosan ellenőrzi a telefonos ügyfélszolgálatok jogszerű működését.

A különélő szülők és az adatvédelem

A különvált szülők közti elmérgesedett viszony adatvédelmi vonatkozásai. A NAIH egy 2018-as állásfoglalásában egy háziorvos adatkezelésével, egy 2020 májusában közzétett állásfoglalásában pedig egy iskola adatkezelésével kapcsolatban foglalkozott a szülői felügyeleti jogot nem gyakorló szülő adatvédelmi jogaival.

Az Állami Számvevőszék a digitális gazdaságról

2020 tavaszán az Állami Számvevőszék két elemzésében is foglalkozott a digitális gazdasággal. Több olyan – az érintettek számára talán nem meglepő – megállapítást tettek, amelyek előrevetíthetik a közeljövő jogalkotási irányait.
1 2 3 4 5 8